Tuesday, September 22, 2009

Bayerischer Wald fotós túra

3 napot Bajor földön töltöttem, a Bayerisher Wald Nemzeti park területén. Nos, mivel nem először voltam kint, magáról a parkról illetve az ott található állatokról igazán nagyot alkotni nem sikerült.
Volt azonban egy téma, hely, látvány, élmény, és talán nem túlzok ha azt mondom CSODA, ami megkoronázta ezt a 3 napot. Középső napunk délutánján Bene Zolival (www.virtualwords.eu) tájképezni indultunk. Céltalanul. Megálltunk egy parkolóban, megnéztük az információs táblát, hogy mit lehet látni a környéken. Találtunk is egy Lusen nevű csúcsot, ami 1- 1.5 óra alatt megközelíthető. Gondoltuk, nosza, induljunk! A parkolótól kezdve enyhén emelkedő úton haladtunk, ami később kissé meredekebbé vált. Az út két szélén áfony bokrok voltak, dugig gyümölccsel. Egyszercsak kiértünk egy nyíltabb részre, ahol a következő látvány tárult elénk: ameddig a szem el lát, szél által letarolt fenyves. Szemben egy hegycsúcs, a Lusen, aminek a teteje tiszta szürkészöld kögörgeteg volt. Na, oda kellett feljutni. Útközben kb. 3x vissza akartam fordulni. Elég nehéz terepen mentünk fel. 20- 40cm- es terméyszetesen kialakult lépcsőfokok vezettek a csúcsig. Közben eleredt az eső. Sebaj, azért csak feljutottunk!
Ami aztán ott fent fogadott, az maga a csoda. Szavakkal leírhatatlan. Ezért inkább itt egy kép a látványról, illetve egy másik a készítés körülményeiről (werk). A kép nem HDR és nem is PS buhera. Egy 121P- s Cokin átmenetes ND szűrőt használtam. (hamarosan lesznek majd még képek)

3 comments:

Unknown said...

Jól sikerült képek, szép munka! Megéri ide felmenni!

rajli said...

Szinte halott táj,csodaszép színekkel! Megérte a fáradtságot!
Gratulálok: Laci

Anonymous said...

Az első fotót először topfoto.hu-n láttam, akkor is tetszett, most is, de a másik kettő, te jó ég...Gyönyörűek lettek, érdemes lenne akár pályázatra is beadni őket!

Gellért